„Azt mondták, hogy időzített bomba ketyeg a fejemben” – agydaganattal küzd, de olimpiáról álmodik a brit úszó

„Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor leültem a medence szélére – oda, ahol egész életemben edzettem –, és megtudtam, hogy agydaganatom van” – mesélte a BBC-nek.  A további vizsgálatok, beleértve a biopsziát is, három, nem operálható daganatot tártak fel az agyában. Teljes sokk volt. Egy egészséges, fiatalemberről hirtelen azt mondták, hogy időzített…

Katonaorvos okozhatta az olimpiai bajnok doppingbukását

Carl, aki a 2022-es pekingi téli játékokon Katharina Henniggel együtt nyert aranyat csapatsprintben, a márciusi katonai világjátékokon szolgáltatta azt a mintát, amellyel megbukott. A DSV közlése szerint a sportoló pozitív tesztjét az okozta, hogy egy német katonaorvos rossz köhögéscsillapító szirupot adott neki. A szövetség bizonyos szervezési és ellátási körülmények szerencsétlen egybeeséséről számolt be. A Német…

Lefordultak az európai tőzsdék, Amerikában csak a Nasdaq zárt pluszban

Az Izrael és Irán közötti háború nyugvóponthoz érkezett, a két ország tűzszünetet kötött, ez pedig jó hatással van a nemzetközi tőkepiacokra: az európai és amerikai részvénypiacok kedden határozottan emelkedtek, és a lendület szerda reggel az ázsiai tőzsdéken is kitartott, a nyitás után tovább emelkedtek az európai börzék is, a kereskedési nap feléhez érve azonban kisebb…

Most a betonhiány okoz nagy problémát Parajdon

Akadozik és  nem a tervek szerint halad a Korond-patak elterelése a parajdi sóbánya fölött, ugyanis a munkálatok kivitelezője nem jut elegendő betonhoz, ez pedig már most késlelteti a munkálatokat. Közben a sós víz okozta problémák tovább gyűrűznek, újabb településeket érintve – szúrta ki a Telex a Székelyhon beszámolójából.

„Kiváltságosnak érzem magam, hogy a szenvedélyemnek élhettem” – visszavonul a dánok vb-bronzérmes kézilabdázója

„Köszönöm az összes csatát, az elveszetteket, a megnyerteket. Úgy döntöttem, hogy befejezem a profi kézilabda-pályafutásomat” – írta a LinkedInen a 34 éves, 149-szeres válogatott, 2013-ban vb-bronzérmet szerzett játékos. Nagyon hálás vagyok a sportért, az élményekért és a sok emberért, akikkel megoszthattam ezt az utat. A kézilabda gyerekkorom óta óriási része az életemnek, kiváltságosnak érzem magam,…

„Elég a pártpolitikai bohóckodásból” – Karácsony összehívja a kerületi polgármestereket

Bár Budapest további működése szempontjából meglehetősen fontos ügyek voltak a napirenden, a Tisza Párt és a Fidesz frakciója is bojkottálta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését, így a július 1-jén kvázi lejáró költségvetésről sem tudtak dönteni. Karácsony Gergely a közösségi oldalán azt írja, hogy a közgyűlés hétfői pótlása előtt konzultációra hívta a fővárosi kerületek polgármestereit. Hozzáteszi, hogy…

Megtáltosodott a forint az esti órákban!

A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A forint időközben ismét új csúcsra erősödött a dollárral szemben, már a 344-es szintet…

Miért húzódik egy 1200 kilométeres építmény a Kárpát-medence közepén?

Az űrből ugyan nem látszik – miként a kínai Nagy fal sem –, sőt, mára csupán egy-egy apró részletét lehet megfigyelni, ám ettől függetlenül a Kárpát-medence, ha nem egész Európa legnagyobb szabású emberi alkotása a ma Csörsz árkaként ismert rendszer. Még a XX. század elején is igazodási pont volt, fénykorában pedig 1200-1600 kilométeren kacskaringózva ölelte…

Lefordultak az európai tőzsdék, Amerikában csak a Nasdaq van pluszban

Az Izrael és Irán közötti háború nyugvóponthoz érkezett, a két ország tűzszünetet kötött, ez pedig jó hatással van a nemzetközi tőkepiacokra: az európai és amerikai részvénypiacok kedden határozottan emelkedtek, és a lendület szerda reggel az ázsiai tőzsdéken is kitartott, a nyitás után tovább emelkedtek az európai börzék is, a kereskedési nap feléhez érve azonban kisebb…

Új napi melegrekord születhetett Budapesten

Újpesten 36,2 °C-ig melegedett a levegő szerda délután, a HungaroMet előzetes, tehát egyelőre még nem hivatalos adatai alapján. A hvg.hu azt írja, hogy Budapesten ez alapján új napi melegrekord születhetett, a 2016-ban regisztrált jelenlegi maximum ugyanis 35,9 °C. Az Időkép szerint a június 25-ei országos napi melegrekord a Szarvason 1962-ben mért  38,3 °C – ez…

Nagyot teniszeztek a magyarok a wimbledoni selejtezőben

Udvardy Panna három játszmában győzött Destanee Aiava ellen a wimbledoni teniszbajnokság női selejtezőjének második körében. A világranglistán 152. helyezett magyar játékos Daria Saville (140.) búcsúztatása után a kvalifikáció második körében egy újabb ausztrál ellenféllel találkozott. A 26 éves Udvardy az első játszmában kétszer is elvesztette az adogatását, így a WTA-rangsorban 161. Aiava 6:2-vel szettelőnybe került….

Újra felbukkant a videó, amelyben mikroszkóp alatt mutatják meg az instant tésztán mászkáló atkákat

Az Economic Times utánajárt egy interneten terjedő videó valóságtartalmának, amely, még ha manipulált is, tökéletesen alkalmas rá, hogy bárkinek elvegye a kedvét az instant tészták fogyasztásától. Az eredetileg tavaly májusban megosztott felvételen az ételt mikroszkóp alá helyezik, és tisztán látható, amint apró ízeltlábúak mászkálnak a tészta szálai közt. Habár az X néhány felhasználójában riadalmat keltettek…

Tavaly év eleje óta nem történt ilyen a forinttal

A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A forint időközben ismét új csúcsra erősödött a dollárral szemben, már a 344-es szintet…

Lilu és Steiner Kristóf lesznek a Budapest Pride felvonulás házigazdái

A Budapest Pride szervezői szerdán nemcsak a szombati felvonulás útvonalát hozták nyilvánosságra, hanem azt is, kik lesznek a program házigazdái: Lilu és Steiner Kristóf. „Lilu és Kristóf reunion a Budapest Pride felvonuláson!” – kezdődik a bejegyzés, amiben a két műsorvezető közös múltját is felidézik: „egykor egy tévénél voltak műsorvezetők, most a 30. jubileumi Budapest Pride Felvonulás program…

A Facebook törölt több száz Tisza-szimpatizáns csoportot

A Meta több száz Tisza Párttal szimpatizáló csoportot törtölt a Facebookról, amelyekben több tízezer ember tartotta a kapcsolatot egymással írja a 444. Egy olvasó küldte tovább a lapnak a levelet, amelyben a Tisza csapata közli ezt azokkal, akik a tavaszi, Magyarok Hangja konzultáció után kapcsolatban maradtak velük. A platform a csoportokat „veszélyes szervezethez való kötődés”…

George Clooney és egy cseh film megmutatja, hogyan kell küzdeni a véleményszabadságért egy elnyomó hatalom ellen

A múlt század közepének történelméhez kell-e visszanyúlni, ha példákat keres valaki a tényfeltárás, a véleményszabadság érvényesüléséhez? A Rádió című cseh film és a Jó estét, jó szerencsét! amerikai film színpadi adaptációja tanulságos példák erre.

Ebből a négy alapanyagból soha nem rendelne az orvos egy étteremben

A szennyezett élelmiszerekben található baktériumok évente több mint 420 ezer ember halálát okozzák, és nem megfelelő tárolás vagy elkészítés után bármely ételtől kaphatunk ételmérgezést, de egy amerikai orvos szerint néhány esetben ennek erősen megnő a kockázata – írja a Daily Mail. Dr. Christine Adaeze Nwoha egy Instagram-videóban osztotta meg a követőivel, hogy az egészsége érdekében…

Estére tovább erősödött a forint

Szerda kora estére tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 401,35 forintról 400,84 forintra csökkent 18 órakor – napközben 400,76 forint és 401,62 forint között mozgott –; A svájci frank jegyzése a reggeli 429,19 forintról 428,25 forintra csökkent; A dollár árfolyama 345,63 forintról 345,04 forintra süllyedt….

Nagyon érdekes, amit a forint művel

A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A piacok most elsősorban Jerome Powell mai megszólalását és a Trump-féle vámintézkedések hatásait figyeljük…

Bundesliga-cím és BL-döntő után is kérdéses lehet a Füchse kéziedzőjének jövője

Bármilyen meglepő, a Bundesliga aranyat bezsebelő és a Bajnokok Ligája döntőjébe jutó Füchse Berlinnél nem egyértelmű, hogy a szakmai vezetés két prominens képviselője, marad-e a 2026. június 30-án lejáró szerződését követően vagy sem. Frank Steffel, a Füchse elnöke a Sport Bildnek elmondta: „Jaron Siewert és Stefan Kretzschmar helyzete két fontos téma, amelyeket ezen a nyáron…

A Városháza parktól a Műegyetemig – ez lesz a szombati Pride útvonala

Pénzt és energiát nem kímélve próbálták betiltani, ellehetetleníteni a 30. Budapest Pride Felvonulást, és most mégis itt állunk a kapujában! – írják a Budapest Pride Facebook oldalán, ahol közzétették a felvonulás pontos útvonalát. A gyülekező a Városháza parknál lesz, 14.00-kor, majd 15.00 órakor indul a menet a Károly körúton az Astoria felé, onnan a Múzeum…

Lefordultak az európai tőzsdék, Amerika emelkedéssel próbálkozik

Az Izrael és Irán közötti háború nyugvóponthoz érkezett, a két ország tűzszünetet kötött, ez pedig jó hatással van a nemzetközi tőkepiacokra: az európai és amerikai részvénypiacok kedden határozottan emelkedtek, és a lendület szerda reggel az ázsiai tőzsdéken is kitartott, a nyitás után tovább emelkedtek az európai börzék is, a kereskedési nap feléhez érve azonban kisebb…